A siker több mindent is jelenthet

Ágoston Alexandrával, a Vivandra Kiadó tulajdonosával Nagy Boldizsár beszélgetett. Az interjú megjelent a csodaceruza.hu oldalon.

Hogyan alakult a kiadó? Milyen célkitűzésekkel, profillal?
Az az igazság, hogy mi semmi ilyesmit nem terveztünk meg magunknak. Nem akartunk különösebb programot sem végig vinni, váratlanul, szinte véletlenül jött az ötlet a kiadó létrehozására. Kétszemélyes családi vállalkozásként működünk, a kiadó mellett mindkettőnknek komoly hivatása van. Úgy kezdődött, hogy három éve Stockholmban meglátogattuk egy barátunkat, és megláttuk náluk a polcon az eredeti Kaki könyvet és a Halál könyvet. A Hajkönyv is tetszett, ez volt Pernilla Stalfelt első könyve. Én egyébként nagyon sokáig nem értettem, hogy miért éppen haj, mit lehet és főként miért kell erről ennyit írni, aztán akkor értettem meg, mikor kiderült, hogy a gyerekem úgy tud csak minden este elaludni, hogy az én hajamat keresi, fogja. Lehet hogy a haj valami különös misztérium… Idővel ki szeretnénk adni majd ezt a könyvet is. De visszatérve a kérdésedre: a Vivandra kiadó úgy alakult, hogy megtetszettek ezek a gyerekkönyvek és mivel volt egy kis megtakarított pénzünk, eldöntöttük, hogy kiadjuk őket kétezer példányban. Semmi további cél nem lebegett a szemünk előtt.

Ezek szerint nem volt semmilyen ideológiai koncepció amögött, hogy ilyen merész könyvekkel jelentetek meg a gyerekkönyvpiacon? Azért nem igazán a konzervatív magyar vásárló gyomrának valóak, szinte robbantak.
Komolyan mondom, én erről nem tudtam (nevet). Vagy nem is érdekelt. Nálunk a könyvkiadás teljesen vak, dilettáns módon, hirtelen felindulásból és eszement lelkesedéssel indult. Minden nagyon gyorsan lezajlott. Én úgy gondoltam, hogy ha ezek a könyvek nekem tetszenek és kiadjuk őket, akkor biztos, hogy sikerük lesz itthon. Nem volt küldetéstudatunk és nem akartunk reagálni semmire, annyit szerettem volna, hogy legyenek elérhetőek magyar nyelven is ezek a könyvek. Bár emlékszem, az első rosszabb érzés akkor ért el, mikor Bolognában, a gyerekkönyvvásáron, ahol a svéd kiadóval a szerződést megkötöttük, odamentem megmutatni a többi magyar gyerekkönyvkiadónak, hogy mit tervezünk. Nem nagyon biztattak.. Ekkor gondoltam először arra, hogy talán nem fogják itthon szeretni a könyveinket. Pedig én azt hittem, lesz itthon legalább kétezer olyan kisgyerekes pár vagy szülő, nagyszülő, aki hasonlóan hozzánk kicsit nyitottabb és tetszik majd nekik az, ami nekünk, de sajnos kiderült, hogy nem jól gondoltuk. Ilyen szempontból persze csalódás, viszont minden egyes könyvmegrendelés akkora öröm, hogy rögtön csomagolok, rohanok a postára és adom fel a könyveket (nevet).
Mit lehet tudni a fordítóról?
A könyveket egy Stockholmban élő barátom fordította, Polonyi Benignának hívják. Az interneten keresztül tartottuk a kapcsolatot egymással, míg dolgozott. Voltak kis nehézségek azzal, hogy a könyvek tele vannak olyan svéd nyelvbeli furcsaságokkal, amiket nem lehet éppúgy átadni és ki kellett a szövegben találni teljesen más, de megfelelő szövegrészeket. És persze az illusztrációkhoz is tökéletesen alkalmazkodni kellett: minden egyes szövegrészhez kapcsolódik egy vagy több kép, úgyhogy nem nagyon lehetett eltérni az eredetitől. Amikor Svédországban és Magyarországon a gyerekeink már elaludtak, akkor kezdtünk el dolgozni, éjjeleken át egyezkedtünk-vitatkoztunk a szövegen. Azon például, hogy mi legyen a ‘kaki’ szó helyett, hajnalokig tanácskoztunk, találgattuk, hová melyik szinonima illik majd a legjobban (nevet).
Milyen tapasztalataitok vannak a terjesztéssel kapcsolatban? Mit szóltak a kaki-halál témához a könyvesbolthálózatok?
A mai napig is sajnos ez a legnehezebb része a kiadói munkának. Kisterjesztőknél lehetett először kapni csak a könyveket kis példányszámban, de ennek is nagyon örültünk. Próbálkoztunk nagyobb hálózatoknál is, nagy sokára sikerült velük megállapodni, az egyik legnagyobb terjesztő kivételével, amelyik egy Pernilla Stalfelt könyvet sem vett át bizományi terjesztésre. Ezen nagyon meglepődtem, nem hittem, hogy ilyen akadályok lesznek majd. A másik probléma pedig az a mai napig is, hogy ha át is veszik a könyveket, nem lehet őket látni a polcokon. Egyszer bementem egy könyvesboltba, hogy megnézzem, árulják-e a Kaki könyvet. Kérdeztem az eladót, lehet-e kapni, mondta, hogy lehet. Elkezdte keresni, végül kikötöttünk az ezoterikus könyvek polcánál, ott tartották a gyerekkönyvek helyett. Annyira mulatságos volt a helyzet és olyan zavarba jöttem attól, ahogy nézett rám az eladó kezében a könyvvel, hogy gyorsan megvettem, amiből otthon a szekrényben több százat tárolunk. De ezektől nem keseredem el. Néha a boltokban láthatóvá teszem a könyveinket, mikor senki nem figyel (nevet). De ugyanakkor nagyon sok rajongója is van a Pernilla Stalfelt-könyveknek. Marék Veronika a kezdetektől fogva támogatott, neki nagyon tetszenek. Azt mondta, hogy minden könyvnek megvan a maga sorsa, és hogy nem kell elkeseredni, hogyha hirtelen azt látom, hogy ami szerintem zseniális, az nem kell senkinek.
A visszaigazolásokból mit látsz, ki a közönségetek?
Érdekes, hogy nem igazán az a korosztály érdeklődik, akire én számítottam. Szóval nem a kisgyerekes szülők, hanem a kamaszok, a fiatalok, akik főleg a Kaki könyvből poénként sokat vásároltak. De persze minden vásárló értékes és ki tudja, kinek a polcára kerül végül a könyv. Egy időben – persze jogszerűtlenül – pdf-ben terjedtek a könyv lefotózott oldalai a neten, ezeket talán még ma is le lehet töltögetni innen-onnan. Az viszont rossz érzés, hogy több blogon anélkül írtak a könyvekről, hogy ismerték volna, csak hallottak róla és teljesen elutasították őket. A magyar szülőknek pedig úgy látom, talán az nem teszik a könyvekben, hogy nem az ismert, kész válaszokat nyújtják olyan nehéz kérdésekre, hogy mi a halál, mi a szerelem, satöbbi. A Stalfelt-könyvek mindig több lehetőséget kínálnak a kérdésekre, bemutatják, hogy mi, felnőttek hogyan látjuk, éljük meg az élet fontos kérdéseit, történéseit, mit tapasztaltunk, ezeket is öniróniával, szövegbeli és képi humorral. Szerintem azért is jó ez a forma, mert a szülő, aki felolvassa, vagy a gyerekkel együtt olvasgatja a könyvet, ő is hozzáteheti a saját véleményét, elmesélheti a saját tapasztalatait a gyászról vagy a szerelmi csalódásról. Ezekről nagyon fontos beszélni már gyerekkorban is, főleg, ha a gyerek kérdez, de talán korábban is lehet és érdemes. Különösen a halál nagyon érzékeny téma. Az életünkhöz tartozik, hogy találkozunk a halállal, és nagyon rossz, mikor erről nem mondanak a gyereknek egyáltalán semmit, vagy csak olyan közhelyeket, hogy ‘elment’, ‘már nem jön vissza’ vagy kitalálnak nekik mindenféle ködös történetet.
Mit tudsz a könyvek külföldi fogadtatásáról?
Természetesen a skandináv országokban a könyvek nagyon népszerűek, de Oroszországban is megjelent a sorozat néhány kötete, és a déli országokban is, spanyolul, olaszul, sőt, katalán nyelven is. Kanadában és Németországban nagyon nagy sikere volt, a Kaki és a Halál díjakat is kaptak. Nálunk nemrég jelent meg a Szerelem Könyv és a Ne bánts könyv, ez utóbbi az erőszakról, toleranciáról szól. A Ne bánts-ot megrendelésre írta a szerző, a svéd oktatási misztérium felkérésére, a svéd iskolák alsó tagozatában minden gyerek kapott belőle. A könyv olyan sikeres lett, hogy végül bekerült kereskedelmi forgalomba is, és jöttek hamarosan a fordítások is.
Ti kaptatok valamilyen visszajelzést iskoláktól, szakemberektől?
Néhány alternatív módszerrel működő iskolától kaptunk és rendeltek többen a könyvtáraikba is. Ugyanakkor egy könyvesboltban hallottam, hogy a legtöbb pedagógus már a borítótól és a címtől is elborzad. Örülünk annak, hogy gyerekkönyvkritikusok is foglalkoztak a könyvekkel elismerően, ugyanakkor pedig a témával foglalkozó szakemberek (pszichológusok) nagyon fontos könyveknek tartják.
Azóta kiadtatok több könyvet is.
Igen, a lelkesedésünk nem múlt el. A Cuvelier-könyvre (Amikor életemben először megszülettem) Bolognában találtuk rá, élőben nem is láttuk, csak egy prospektusban találtunk leírást, részleteket, illusztrációkat belőle. Én már ez alapján beleszerettem, a könyvfesztivál után fel is vettük a kapcsolatot a francia kiadó ügynökségével. A fordítás itt is nehéz munka volt, a szövegrészek oldalanként egy-két mondatból állnak. Nem engedheti meg magának a fordító ilyen képeskönyveknél, hogy kihagyjon egy-egy szövegrészt, vagy árnyalatot, hogy elkövessen akár apróbb hibákat, amely esetleg egy regény esetében nem is tűnik fel. A magyar változat végül szerintem sokkal játékosabb, izgalmasabb lett az eredetinél. Arra, hogy a könyv kereskedelmileg sikeres legyen, itt már nem is számítottunk, bár ma is úgy gondolom, hogy egy egészen különleges, kivételesen értékes könyvet sikerült megjelentetni. A személyes kedvencem. A könyveink nem szerepelnek az eladási toplistákon, bár erényeik miatt akár ott is lenne a helyük. De annyi minden tényezőnek kell együtthatnia a sikeresség érdekében! Aztán indult a Marék Veronika-Richly Zsolt sorozatunk, a Kockásfülű-képregények. A könyvek az eredeti, kultikus rajzfilmsorozat történetei, de újragondolva, újrarajzolva, mert nyilván nem él meg képregényben az, ami filmen működött. Ugyanakkor az eredeti alkotók személye garancia arra, hogy a rajzfilmsorozat történeteinek és képi világának már 30 éve szeretett bája, kedvessége, a szereplők “harcai”, a Kockásfülű Nyúl segítségével happy enddel záruló események ma is kedveltek. Ezek a legsikeresebb könyveink mindenféle értelemben.
És a kotta-könyv?
A KippKopp kottánk (Kippkopp és Tipptopp) sem tekinthető sikeresnek üzleti fogalmak szerint, de szakmailag nagyon magas színvonalú mű, amire büszkék vagyunk. Eddig mintegy négyszáz példányt adtunk el, ami kiemelkedő egy komolyzenei kotta esetében, bármilyen furcsának is tűnik az alacsony szám ismeretében. Tudjuk, hogy a kottákat másolják, annak ellenére, hogy a jogszabály tiltja, így biztosak lehetünk abban, hogy többször annyian használják és élvezik a kottás könyvünket, mint amennyien megvették. A zenét Tallér Zsófia szerezte, aki fiatal kora ellenére nagyon elismert filmes és színházi produkciók zeneszerzője (pl. Mundruczó Kornél filmjei, Gothár Péter színdarabjai, Egy bogár meséje, Pán Péter musicalek szerzője). Tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint a Zeneakadémián is. Zsófi kitalálta, hogy saját gyerekkori kedvence, Marék Veronika meséje alapján fog írni kis karakterdarabokat kezdő zongoristáknak, gyerekeknek, Veronikának pedig annyira tetszett az elképzelés, hogy örömmel készített illusztrációt és szöveget a zenéhez, a kottához.
Volt már bemutató?
Áprilisban volt a győri Liszt Ferenc Zeneiskolában a bemutató, ahol a komplett művet előadták, volt vetítés és felolvasás, nagyon jól sikerült az este. De érdeklődnek a kotta iránt a tokiói Kodály Intézetben is.
Milyen könyveket terveztek még kiadni?
Lesznek Kockásfülűek, ez biztos, és szeretnénk újabb Pernilla Stalfelt-könyvet is. És gondolkodunk még nagyon sok mindenen, de egyelőre a jogok megszerzése időszakát éljük. Ma már nem csupán megérzéseinkre hagyatkozunk, kikérjük barátaink, barátaink gyerekei, és a könyves piacot ismerő emberek véleményét is. Szeretnénk még nagyon sokáig jó könyveket megjelentetni!