A Bookline és az UNICEF Magyarország által alapított Szívünk rajta program már öt éve segíti a szülők könyvválasztását, hogy azok megtalálhassák a legizgalmasabb gyerek- és ifjúsági köteteket. Idén a közönséget is bevonták a programba, és az olvasók segítségével szavazták meg 2019 legjobb Szívünk rajta könyvét.

Az elmúlt egy év Szívünk rajta, hónap könyvei közül az olvasók Jean-Claude Mourlevat Jakabak című könyvét választották az idei, egyben első Szívünk rajta díj nyertesének.

Öt évvel ezelőtt arra vállalkozott a Bookline és az UNICEF, hogy közösen segítik a szülők könyvválasztását, annak érdekében, hogy a gyerekek kezébe a legjobb gyermek- és ifjúsági könyvek kerülhessenek. Évente több ezer gyerekkönyv jelenik meg, így nem könnyű feladat megtalálni azt, ami a gyereket az adott pillanatban a leginkább érdekli, esetleg segíti őt egy nehezebb életszakasz megélésében. A Szívünk rajta programba a kiadók új megjelenésű gyerek-, ifjúsági és gyereknevelési könyvei kerülnek, ebből választja ki egy független szakértőkből álló felnőtt és gyerekzsűri a hónap könyvét.

A kamaszoknak szóló Jakabak novemberben lett a hónap könyve. A kötet főhőse Jakabak, a kecske úgy dönt, hogy maga mögött hagyja otthonát, miután szerelme és barátja összeházasodnak. A világgá ment kecske izgalmas és szívszorító történetét Rofusz Kinga illusztrálta és László Kinga fordította. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő és a program egyik zsűritagja következőképp vélekedett a könyvről: „Teljesen elvarázsolt és megbabonázott Jakabak története, a fantasztikus Rofusz Kinga illusztrációk, és úgy egyáltalán, az egész világ, a jófej kecskékkel, a hátborzongatóan kegyetlen nyestekkel, és tündéri pelékkel. Nem is tudom mikor olvastam utoljára olyan állatmesét, aminél azt éreztem, hogy egy felnőttet is tökéletesen elszórakoztat. Szerintem ez a könyv a kamaszkor határán egy olyan tökéletes olvasnivaló, ami izgulásra, szomorkodásra, drukkolásra és önkéntelen hangos felnevetésekre egyaránt alkalmas.”